Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


Történetünk

"Örökké az Enyém, örökké a Tiéd, örökké a Miénk..."

 

Szeretnél remekelni a kvízkérdéseknél?
Ebben segítünk néhá
ny információmorzsával magunkról!


Történetünk
 

Ebben a történetben két főszereplő van. Közös meséjük lapjaira az első betűk 15 évvel ezelőtt kerültek fel egy ódon épület falai között, ahol a nagy tömegben még mindenki csak kereste, hogy merre is találja a helyét. Az első közös emlékük az évnyitó volt az Apáczai Gimnáziumban ahol négy évet tölthettek együtt. Az ominózus évnyitó arról vált emlékezetessé, hogy Anett egyből kiszúrta Ivánt a tömegben és meg is jegyezte róla, hogy „Úristen ez meg ki lehet abban a borzalmasan királykék zakóban, csak nem osztálytárs?!" Hát, nem lett szerencséje. Vagy mégis? :) Kezdetben nem mutattak komoly érdeklődést egymás iránt, idő kellett, amíg közeledni kezdtek.

Az első közeledés egy szilveszteri buliban kezdődött, amit kedves osztálytársuk, barátjuk minden évben megrendezett, és amiért utólag is nagyon hálásak neki. :) Hiszen korábban, hiába voltak osztálytársak, nem igazán voltak semmilyen kapcsolatban. Ez hozta meg az áttörést.
A második fordulópont egy balatongyöröki iskolai táborban volt, ahol Iván tette meg az első lépéseket, igaz ehhez kapott némi szülői támogatást is, mert Anett anyukája függetlenül attól, hogy még semmi közük nem volt egymáshoz, Iván lelkére kötötte a pályaudvaron, hogy úgy vigyázzon rá, mint a szeme fényére. Hiszen Iván és Anett szülei már ismerték egymást korábbról, az osztálytermüket egy „csináld magad mozgalom” keretében többed magukkal együtt kifestették. Szóval megtette, úgy vigyázott rá, mint a szeme fényére. A családban azóta pedig szállóigévé vált, hogy „Györökön veszett el minden…” A következő, talán legfontosabb esemény Iván 18. szülinapi bulija volt 2004. januárjában, ahol még csak osztálytárs minőségben a többi baráttal együtt egy nagy partyval megünnepelték Iván felnőtt korba lépését, és ahol Anettben először felmerült, hogy ebből valami komoly is lehet… Úgy néz ki, nem tévedett. :) Iván szüleit Anett azon az estén ismerte meg, így mire komolyra fordult a kapcsolatuk, nem ismeretlenként fogadták őket új családjukban.

A komolyra fordulás pedig 2004. március hó 5. napján jött el. Egy klasszikus első randi: Corvin Mozi, Magyar Vándor. Azóta is keressük azt a 600 ezer magyart, egymást viszont megtaláltuk… Hosszú történetünk azóta töretlen, immár több mint 12 éve vagyunk együtt. Szinte gyerekszerelemnek indult, s végül házasság lett belőle. Anett már 12 évvel ezelőtt, mikor még együtt sem voltunk, azt álmodta, hogy összeházasodunk. Csak a ceremóniát ott éppen az osztályteremben tartottuk. Az esemény, bár váratott magára, de megtörténik, csupán a helyszín módosult. ;)

A házasságkötéshez vezető utunkra akkor tértünk rá igazán, mikor azt vettük észre, hogy Ivánnak már annyi cucca van Anettéknál, hogy azt összeköltözésnek hívják. A közös együttélés után, három évvel ezelőtt kialakítottuk végül a saját fészkünket Gödöllőn, melyben Anett kedvére hódolhat lakberendezési szenvedélyének. Az otthonunkat megosztjuk szőrös gyermekünkkel is, Csuvival, aki a házasságkötésünk pillanatban is velünk lesz díszes csokornyakkendőjében, hiszen teljes értékű családtag. Közös életünket mindig kiteljesíti egy ugató és csóváló szőrös családtag, akik bár sajnos nem kísérhetnek végig minket utunkon, de nélkülük nem lenne teljes az életünk. Nico, Lujó és Csuvi a mi szemünk fényei.

Az elmúlt évek során sok közös hobbink lett.  A közös tanulásra sem tudtunk ráunni, első diplománkat, bár különböző szakon, de mindketten a Külkeren szereztük. Diplomaszerzési hóbortunkat azóta pedig egyenesen tökélyre fejlesztettük: Ivánnak egyelőre kettő van, Anett a harmadikat végzi. A lelkesedés talán már megfogyatkozik, bár sose mondjuk, hogy sose… :)

Legkedveltebb hobbink talán mégis mind közül az utazás. Imádunk utazni, sok helyen jártunk már, a kedvenc helyszínben azonban nem értünk egyet. Mindkettőnknek más a szerelem. Legalább ebben. ;) Míg Anettnek a katalán főváros, Barcelona a szíve legcsücske, Ivánnál a Francia Riviéra ékköve, Saint Tropez a listavezető. A legnagyobb kalandban azonban egyetértünk, ez pedig az eddigi egyetlen Európán kívül tett látogatásunk volt: USA, Keleti part. Oda egyszer még biztosan visszatérünk…
A 10. évfordulónkon is egy utazásra készültünk, éppen Párizsba. A lánykérés benne volt már a levegőben. Anett kézenfekvően egy párizsi lánykérést vizionált, Ivánnak viszont más tervei voltak…

Kihagyhatatlan része a mesénknek, amikor Anett békésen, otthon mit sem sejtve Angry Bird-ös pólóban és rózsaszínű melegítőnadrágban pihent, Iván közben a ház emeletére vezető lépcsőre tíz fényképet az elmúlt évekből és tíz szál rózsát helyezett ki, ezzel mutatva az utat a cél felé, ahol a tizenegyedik képkeretben egy kérdőjel volt. A kérdőjel után pedig Iván, a rózsaszirmok, a gyűrű és a nagy kérdés várt a nagy válaszra. A végeredmény ez a történet lett, amit augusztus 6-án írunk tovább… Egy fejezet lezárult, egy másik megnyílik. "Örökké az Enyém, örökké a Tiéd, örökké a Miénk." Ahogy a gyűrűnkbe is bevéstük ezt a pár szót, úgy véssük be ezt az estét is az emlékezetünkbe.

Köszönjük Nektek, hogy ti is a történetünk részesei vagytok!

 

Anett & Iván